Apaként az egyik legfelelősségteljesebb feladatod, hogy megtanítsd a gyerekeidnek az alapvető pénzügyi ismereteket.

Ott legyél, amikor felteszi az első kérdéseket a pénzzel, a pénzügyekkel kapcsolatosan, és jó példával járj előtte, hogy természetesek legyenek számára az alapismeretek.

Már egészen kis korában, amikor közösen mentek vásárolni, látja, hogy pénzt adsz a megvásárolt termékekért cserébe.

De nem csak ezt kell megtanulnia, hanem azt is, hogyan szerzed a pénzt, mennyit kell érte dolgoznod, és hogyan kell megfelelően menedzselni, kezelni a pénzt.

Felnőttként felelősen, jól kell tudnia bánni a pénzzel, nem építhet arra, hogy Te majd eltartod. A társadalom tagjaként neki is dolgoznia kell, különben nem lesznek kórházak, iskolák, játszóterek.

Az alábbiakban a legfontosabb alapelvek közül olvashatsz néhányat. Gondold át, és egyszerű szavakkal magyarázd el a gyerekeidnek a lényegét.

Dolgoztasd a pénzt

Fontos megérteniük, hogy két lehetőségük van. Vagy állandóan dolgoznak, hogy pénzük legyen, vagy a pénzt dolgoztatják.

Ha minden megkeresett pénzüket elköltik, akkor állandóan újabb pénzt kell keresniük, folyton dolgozniuk kell, hogy vásárolhassanak.

Ha viszont a megkeresett pénz egy részét félreteszik, akkor abból úgy lesz több, később elkölthető pénzük, hogy nem kell érte külön dolgozniuk.

Különböző élethelyzetekben erősítheted meg bennük, hogy így van ez rendjén.

Vidd magaddal őket, amikor bankba mész. Lássák, érezzék, hogy azon a komoly helyen nagy dolgok történnek.

Odaadod a pénzedet egy időre, hogy aztán később többet kapjál vissza.

Amikor nyaralni mentek, meséld el nekik, hogy azért lehettek ott gondtalanul, mert a bankba tett pénz lehetőséget teremtett rá.

Ha nem dolgoztattátok volna a pénzt, akkor most nem nyaralnátok, hanem apa dolgozna, hogy lehetőleg gondtalanul élhessetek.

Ha akarsz valamit, dolgozni és fizetni kell érte

Tanítsd meg a gyerekeknek, hogy ha valamihez szeretnének hozzájutni, akkor előbb dolgozni kell érte, utána tudnak vásárolni.

Ha megvesznek valamit, akkor pedig lemondanak róla, hogy valami más az övék legyen. A vásárlással döntést hoznak a pénz további sorsáról.

Ha fogyasztanak, kifizetik érte a pénzt, akkor azt a pénzt már nem tudják dolgoztatni, nem lesz belőle „magától” több.

Fontos megérteniük, hogy a pénznek értéke van.

Teremts rá helyzetet, hogy saját pénzüket kelljen odaadniuk valamiért, amit szeretnének. Sokkal jobban vigyáznak majd az így vásárolt dolgaikra.

Tanítsd meg nekik, hogy lehetőleg kerüljék a hirtelen vásárlásokat, legyenek türelmesek,megfontoltak, valószínűleg felelősebb pénzügyi döntésekre lesznek képesek.

Ha nem oltják le a villanyt vagy ki kell dobni a meg nem evett ételt, mondd el nekik, hogy ezzel arról hoztak döntést, hogy a család arra adja ki feleslegesen a pénzt, ahelyett, hogy másként tudnátok felhasználni a család boldogságáért.

Sokkal többre mész vele, mint ha csak rájuk szólsz, hogy kapcsolják le a villanyt. Abból az egy mondatból nem értik meg, hogy miért fontos az egész.

A pénzügyi célok fontossága

Tanítsd meg őket, hogy fontos a tanulás, mert nagyobb lehetőségeket kapnak általa, hogy felnőttként jobban keressenek, nagyobb célokat is elérhessenek.

Segíts nekik megérteni, hogy ha pénzügyi célokat tűznek maguk elé, és ahhoz következetesen ragaszkodnak, az eredményét is élvezhetik.

Az utcán sétálva mutass rá, hogy a házak, környékek, öltözködési különbségek visszavezethetők a pénzre.

Aki több pénzből tud gazdálkodni, annak nagyobbak a lehetőségei.

Hiába keresnek, ha nem tudnak megtakarítani

Értesd meg velük, hogy hiába keresnek akár sok pénzt, ha nem tudnak megtakarítani, akkor örökké dolgozniuk kell, és egyúttal lemondanak az életük könnyebbé tételéről.

Bölcsesség a hitelek felvételekor

Ha kis korukban megértenek néhány pénzügyi alapelvet, akkor fiatal felnőtt korukban könnyen rávezetheted őket, hogy a hitelek felvételekor számos körülményt kell bölcsen mérlegelni.

A hitel nem ördögtől való. Segíthet nekik saját otthonuk megteremtésében.

Az előrelátás, felelős mérlegelés és döntés viszont kötelező.

Ha eredményes leszel a pénzügyi ismeretek megalapozásában, felnőtt korukban már arra is gondolni fognak, hogyan tudják pénzügyi előrelátással elkerülni, hogy kiszolgáltatottak legyenek idősebb korukra. Hogyan tudják elérni, hogy ne az államtól kelljen várniuk a segítséget.

Mindez az alapoknál, gyerekkorban kellene, hogy beléjük nevelődjön.

Legyél a segítségükre, apaként fogd a kezüket és vezesd őket a pénzügyekben is.

A szerzőről

Sipos Ottó

a Családapa weboldal alapítója. Budapesten éli a családapák mindennapi életét. Kövesd a Facebookon, az Instagramon, és a Twitteren.