Lezajlott az első találkozásom a tai chi-vel.

Részt vettem az első tai chi edzésen.

52 évesen, az élet egy teljesen új, eddig ismeretlen területe felfedezésének, megtapasztalásának szándékával.

Milyen volt az első tai chi edzés?

Számomra, teljesen kezdő számára meglehetősen furcsa és szokatlan volt, teljesen kínai :)

De ez nagyjából megfelelt az előzetes várakozásaimnak.

Az edzésen én voltam az egyetlen, aki még soha nem tai chi-zett.

A csoportba rajtam kívül még egy sport társ érkezett első alkalommal, a többiek már hosszú időt töltöttek el, több éves tapasztalattal rendelkeztek a tai chi gyakorlásában.

Mind az edző, mind a csoport befogadó, támogató és barátságos volt.

Az edzés koreográfiája nagyjából ezekből a szakaszokból állt:

  • bemelegítő gyakorlatok
  • chi kung gyakorlatok
  • formagyakorlat közösen
  • gyakorlás a tapasztalatnak megfelelő csoport bontásban
  • masszázs

Az edzés során az edző nem csak a gyakorlatokat mutatta, hanem a tai chi és a gyakorlatok hátteréről is mesélt, segítve, hogy előbb-utóbb majd egységbe álljon össze a tai chi filozófiája.

Bemelegítés

A bemelegítés az arc, a fej, a karok, a lábak, a hát alsó része különböző területeinek átmasszírozásával kezdődtek.

Ezt a karok bemelegítése követte, kar körzések, a karok különböző formában felfelé tolása formájában.

A bemelegítés utolsó szakaszában a lábak izmainak nyújtása került sorra.

Chi Kung (Qigong)

Az edzés második szakasza a chi kung-ról szólt.

A Nagy Fa gyakorlatra emlékszem vissza ebből a részből.

Az alábbi videó segít megérteni, miről van szó:

Tai chi formagyakorlat, csoportban

Az edzés harmadik szakaszában, a kezdőkre való tekintettel, a csoport a 10 lépéses yang stílusú tai chi formagyakorlatot vette át.

Ez egy induló, minimál program, amit kifejezetten a kezdők számára dolgoztak ki Kínában.

A többiek nagy rutinnal és magabiztossággal végezték a gyakorlatot.

Öröm volt nézni a mozgásukat.

A magam számára viszont maga volt a követhetetlen káosz!

Persze, néztem a többieket és próbáltam követni, hogyan mozgatják a kezeiket, lábaikat, a testüket. Hogyan egyensúlyoznak mozgás közben és hogyan lélegeznek a mozdulatokkal összhangban.

Akik velem együtt még nem tai chi-ztek, a következő videóból kaphatnak betekintést a 10 lépéses formagyakorlatba.

Lassítva, hogy könnyebben követhető lehessen:

Gyakorlás

A közös bemelegítést, chi kung-ot és a közösen végzett formagyakorlatot követően külön csoportban gyakoroltak a haladók és elkezdtem én is az ismerkedést a mozdulatokkal.

A 10 lépéses formagyakorlat nyitó és záró lépését mutatta be az edző, majd ezeket gyakoroltam, néhány további kéz és csípő mozdulattal összekötve.

Nekem már ez sem volt egyszerű mozgás sor.

Egyáltalán nem éreztem magabiztosan magamat, de ismételtem és ismételtem a mozdulatokat, ahogy sikerült magamban összerakni.

A többiek közben páros gyakorlatokat végeztek, ahol a tai chi küzdősport jellege bontakozott ki.

Masszázs a Tai Chi edzés végén

Az edzés leginkább zavarba ejtő része az utolsó szakasz volt, amikor párban egymás hátát kellett megmasszírozni.

Nyilván fontos szerepe van a masszázsnak a Tai Chi-ben.

Ettől még zavarba ejtő volt, hogy belecseppenve ebbe az ismeretlen világba, nem csak a filmekben látott, csoportban, de egyedileg végzett mozgásokat kellene elsajátítani, hanem kezdőként teljesen ismeretlen emberek, egymás intim szférájába lépve, állva masszírozzák egymást.

Simán el tudom képzelni, hogy ez egy olyan pont lehet, ahol egy kezdő azt mondja, hogy köszi, de én nem erre gondoltam, és kiszáll a történetből, abba hagyja a Tai Chi-t, mielőtt igazán elkezdte volna.

Ha ennek a blognak köszönhetően határozod el, hogy kipróbálod a Tai Chi-t, azt javasolom, készülj fel, hogy a masszázs szekció furcsa és szokatlan lesz, és próbáld meg úgy felfogni, hogy egyrészt saját egészségedre válik a masszázs, másrészt megtanulhatsz masszírozni, amit akár a feleséged egészsége, jó érzése kedvéért is felhasználhatsz.

Összegezve, az első Tai Chi edzésem tapasztalatait

Különös, eddig ismeretlen világba csöppentem, ami néha zavarba ejtő volt, néha szinte követhetetlen zűrzavarnak tűnő mozdulatokat láttam, de nézve a tapasztalattal rendelkező társakat, lesz ez még élmény, szolgálhatja az egészséget, a kiegyensúlyozottságot, a test erejét és koordinációját.

Ehhez kitartásra, hosszan tartó gyakorlásra és alázatra lesz szükség, amihez a következő lépés, hogy az első edzés után az ember elinduljon a második edzésre.

Ez a weboldal sütiket használ a forgalom elemzésére és a látogatói élmény növelésére. A használatról információkat kapnak a közösségi média, hirdetési és analitikai partnerek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Adatvédelmi szabályzat További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Adatvédelmi szabályzat

Bezárás