Amikor az utolsó gyereketek is kirepül, elhagyja a szülői házat, hirtelen ürességet érezhetsz.

Reggel felkelsz, és hirtelen rád törhet az érzés, hogy a melletted fekvő feleséged mintha „kicsit idegenebbé vált volna”.

Ennek az lehet az oka, hogy az elmúlt évtizedeket teljesen a családi feladatoknak, a gyerekeknek rendeltétek alá, ők voltak a fókuszban és keveset foglalkoztatok mellette a kapcsolatotokkal.

A gyerekek távozása ebben a helyzetben természetes űrt hagy maga után.

Egyes kutatások ezt nevezik üres fészek jelenségnek.

Ideje újraépíteni a párkapcsolatotokat

párkapcsolat újraépítése

A gyerekek természetesen továbbra is központi szerepet kapnak a gondolataitokban.

Egész életetekben ott jár majd az agyatokban, hogy egyes élethelyzeteik, cselekvéseik mennyire köszönhetőek nekik, és mennyi szerepe van benne annak, hogy Ti hogyan neveltétek őket.

Ha jól csináljátok, a megnövekedett szabadidőtökben egy idő után új lökést kaphat a kreatív időtöltés és az egymás iránti örömetek, szenvedélyetek megújítása.

Ha úgy érzed, hogy valamelyest eltávolodtál a feleségedtől, ideje megújítanotok a kapcsolatot.

Beszéljétek át, hogy úgy érzed, az elmúlt években mennyire hangsúlyosan a gyereknevelés volt a központban, és most már újra több figyelmet tudtok egymás felé fordítani.

Kezdjetek el beszélgetni a köztetek lévő változásokról

beszélgetés a továbblépés kulcsa

Tegyél fel magadban néhány kérdést, ami a kapcsolatotokra vonatkozik.

Nem kell, hogy ezekre közvetlenül választ várj a feleségedtől. Elég, ha ennek mentén beszélgetni kezdetek az elmúlt években történt változásokról.

Használd ki az alkalmat, hogy a beszélgetés közben saját érzéseidet, gondolataidat megosszad a társaddal.

Elevenítsétek fel azokat az időket, amikor összetalálkoztatok

régi közös tevékenységek újra felfedezése - túrázás

Milyen szabadidős tevékenységeket szerettetek együtt csinálni?

Túráztatok?

Mozi?

Motorozás?

Tánc?

Koncertek?

Mi kötött össze benneteket?

Gondoljátok át, hogyan tudnátok valamilyen szinten visszahozni ezeket az életetekbe!

Lehet, hogy most már nem indulnátok el hátizsákkal, sátorral  körbemotorozni Európát, de lehet, hogy szívesen elmennétek egy közeli motoros találkozóra vagy motorversenyre.

Mert megtehetitek.

Mert jó volna ott lenni.

Mert jó volna együtt újra érezni azt a feelinget.

Régen nem engedhettétek meg magatoknak?

macchu picchu peru

Biztosan volt egy csomó dolog, amit fiatalon vagy a gyerek mellett nem engedhettetek meg magatoknak.

Mert még a karrieretek elején jártatok vagy készültetek a gyerekvállalásra, az első lakásra, egyebekre, és arra spóroltatok.

A gyerek mellett is rengeteg kompromisszumot vállalunk éveken keresztül.

De most végre eljöhetett az ideje, hogy olyan dolgokat csináljatok, amit eddig idő vagy pénz hiányában nem tudtatok bevállalni.

Gondoljátok végig, milyen nyaralást szeretnétek most, hogy nincsenek körülöttetek a gyerekek, vagy éppen milyen esti programokon éreznétek jól magatokat.

Akár azért elmehettek valahová esténként, mert akkor kedvetek van hozzá. Nem kell tervezgetni. Jöhet egy azonnali elhatározás és máris egy étteremben, moziban, bowling klubban, koncerten lehettek.

A gyerekek nem lesznek állandóan körülöttetek a házban, így a szex is sokkal spontánabb és érdekesebb lehet. Akár egész estéket szeretkezhettek felszabadultan.

Örüljetek egymásnak, hogy együtt jutottatok el életeteknek ebbe a fázisába!

Sok-sok pár van, akik nem érnek el együtt ilyen messzire. Ó, de mennyi!

Legyetek rá büszkék, hogy nektek sikerült.

Sokszor lehettetek bizonytalanok a gyereknevelés során, de látod, túléltétek a csecsemőkort, a kisgyerekkort, a tini éveket.

Sikerrel kormányoztátok a családot a nehézségek ellenére is.

Most szenteljetek időt egymásnak és a kapcsolatotok még inkább megerősödik.

Fotó: Sean McGrath – Creative Common @ flick.com

A szerzőről

Sipos Ottó

a Családapa weboldal alapítója. Budapesten éli a családapák mindennapi életét. Kövesd a Facebookon, az Instagramon, és a Twitteren.