A gyerekek imádják az éjszakai kalandokat. Ilyen kaland lehet, ha együtt megpróbáljátok becserkészni, hol található éppen a Nemzetközi Űrállomás az égen. Szerencsére, ha tudjátok, hogy mikor és hol keressétek, viszonylag könnyű megtalálni, mert ez az éjszakai égbolt harmadik legfényesebb objektuma.

nemzetkozi-urallomas-mikor-hol-talalhato

A Nemzetközi Űrállomás mikor látható?

Az optimális észlelési idő a napnyugta utáni pár óra és a napkelte előtti pár óra.

Miért? Mert ilyenkor esik rá úgy a nap fénye, hogy optimális lehessen a láthatósága, beleértve a mögötte lévő égbolt fényességét is. Az űrállomás ugyanazért látható, mint például a Hold is. A ráeső napfényt tükrözi vissza. A mérete miatt viszont, ellentétben a Holddal, nem látható nappali fényben.

Szerencsére nincs szükség távcsőre a megfigyeléséhez, szabad szemmel is látható.

A NASA weboldalán feliratkozhattok értesítőre, melyben megadják a felbukkanás helyét, az eltűnés helyét és a maximális magasság helyét.

Ezen a weboldalon írjátok be, hogy Magyarországon belül honnan szeretnétek látni a Nemzetközi Űrállomást, és megkapjátok a szükséges infókat, hogy mikor látható a az űrállomás Magyarország felett.

Milyennek látszik a Nemzetközi Űrállomás (ISS)?

A kertből nézve a Nemzetközi Űrállomás egy gyorsan mozgó repülőgéphez hasonló, de sokkal messzebb van tőlünk, mint a repülőgépek és sokkal gyorsabban mozog.

Mások különbség, hogy nem látsz rajta olyan villogó fényeket, mint amit megszoktál a repülőgépek esti kivilágításánál.

Az űrállomás elég fényes ahhoz, hogy akár egy városból is jól látható legyen. Nem zavarják az észlelését a város fényei.

A NASA oldalán segítséget találsz hozzá, mikor és hol keresd az űrállomást.

Nemzetközi Űrállomás

Miért építették a Nemzetközi Űrállomást?

Az űrállomás a Föld egyetlen mikrogravitációs laboratóriuma. Emberi és automatikus tudományos technológiai kísérletek zajlanak rajta egymás után annak érdekébe, hogy minél többet megtudjunk a Föld történetéről, és abban is segít, hogy felkészítse az embereket a világűr további felfedezésére, a majdani, hosszútávú emberi űrutazásokra.

Rengeteg olyan technológiát használunk a Földön, ami korábbi, az űrállomáson folyó kísérletek eredménye.

Milyen gyors a Nemzetközi Űrállomás?

A Földet minden 90 percben megkerüli az űrállomás. Nagyjából 28 ezer km/óra sebességgel halad.

A rajta utazó személyzet minden egyes nap 16 nepfelkeltében és napnyugtában gyönyörködhet, már amikor nem dolgozik vagy alszik éppen.

További információk a Nemzetközi Űrállomásról

A Nemzetközi Űrállomáson nagyon sokrétű tudományos munka folyik. A közvéleményt is folyamatosan tájékoztatják sok részletről, izgalmas körülményről.

ISS weboldal

Az aktualitásokról, eredményekről a weboldalukon találsz érdekes információkat.

ISS Twitter Stream

A Nemzetközi Űrállomás Facebook oldala

Szerezz a gyerekeknek egy izgalmas éjszakát, és egész életükben hozzád kötik majd az élményt. Akkor is eszükbe jut majd talán, amikor a párjukkal a földön fekve bámulják a fejük felett az égboltot.

A szerzőről

Sipos Ottó

a Családapa weboldal alapítója. Budapesten éli a családapák mindennapi életét. Kövesd a Facebookon, az Instagramon, és a Twitteren.