prompt-engineering-kepzes-kezdoknek

Kijöttök a bevásárlóközpontból és látod, hogy a parkolóban valaki tanácstalanul görnyed az autója nyitott motorháztetője fölé.

Odamész hozzá, és megkérdezed: mi a baj?

Lemerült az akkumulátor, pedig időpontra kellene rohannia egy vacsorára.

Tanácstalanul kérdezi, hogy nincs-e esetleg nálad kábel, amivel be tudnád bikázni az autóját.

Egy jó apa mindenre felkészült, így most sincs ezzel probléma.

Előveszed a kábelt, szakszerűen csatlakoztatod, és már indul is a nemrég még álomba szenderült autó.

A hölgy pedig hálálkodik, hogy ki tudtad segíteni szorult helyzetéből.

Egy igazi családapa tudja, hogyan kell bebikázni az autót, hogy akár másoknak tudjon segíteni, akár maga ki tudjon kerülni egy hasonlóan szorult helyzetből.

Egészen egyszerű műveletről van szó, mégis rengetegen vannak, akik nem tudják, hogy mit kellene tenni.

Sokan vannak, akik bár valaha tudták, hogyan megy a bebikázás, de az idők során elfelejtették a helyes sorrendet vagy összekeverik melyik színű kábel a negatív és a pozitív.

Hogy ez veled véletlenül se történhessen meg, nézzük végig az autó bebikázásának helyes végrehajtását.

Miről ismered meg, hogy az akkumulátor merült le, és nem más problémáról van szó?

A bebikázás lemerült akku esetén lehet megoldás, ezért fel kell tudnod ismerni, hogy azzal állsz-e szemben.

Ha a gyújtás ráadásakor hallod az indítómotor jól ismert hangját, mégsem indul az autó, akkor nem az akku lemerültségéről van szó.

Ha viszont meg sem nyikkan a rendszer, amikor ráadod a gyújtást, akkor gyanakodhatsz, hogy az akku merült le valamiért.

Ebben az esetben jöhet az autó bebikázása.

Hogyan kell bebikázni az autót?

Infografika - Hogyan kell bebikázni az autót?

Bikakábel

A bebikázáshoz szükségetek lesz egy bikakábelre, ami valójában két kábel. A piros kábel a pozitív, a fekete pedig a negatív.

A két autó pozíciója bikázáskor

Állj a másik autóval szembe vagy közel hozzá, hogy a bikakábel áthidalhassa a két autó akkumulátora közti távolságot.

Rögzítsd mindkét autó motorháztetőjét, nehogy valakire rácsapódjon a tető.

Vedd le mindkét autóról a gyújtást.

A pozitív kábel csatlakoztatása

A kábelek csatlakoztatását kezdd a piros, pozitív kábellel.

A pozitív kábel egyik csatlakozóját csiptesd rá a lemerült akku pozitív pólusára.

Ezt követően a piros, pozitív kábel másik végét csatlakoztasd a jó akkumulátor pozitív sarujára.

A nehezén túl vagy, most már nem fogod felcserélni a kábelek csatlakoztatási sorrendjét :)

Jegyezd meg: az autó bikázását mindig a pozitív kábel rossz akkura való felhelyezésével kell kezdeni.

A negatív kábel csatlakoztatása

Most ott folytasd, ahol legutóbb csatlakoztattad a piros kábelt, vagyis a jó akkunál.

Fogd a fekete, negatív kábelt, és csiptesd rá a jó akku negatív pólusára.

Ha eddig jól csináltad, már nem tévedhetsz, hiszen csak egyetlen csatlakozó van hátra.

A negatív kábel megmaradt csatlakozóját csiptesd a bebikázandó autó motorházában egy tiszta, festetlen fémes felülethez.

A bebikázó autó indítása

Indítsd be a jó akkuval rendelkező, bebikázó autót, és járasd a motort 2-3 percig, mielőtt beindítanád a bebikázandó autót.

A bikázandó autó beindítása

Ha már 2-3 percig jár a bikázó autó motorja, indítsátok be a másik, bebikázandó autót.

A bikakábel lebontása

Ha beindult a kisegített autó, kezdheted a kábelek leszerelését.

Ha a bikázás sem segít, nem indul az autó, akkor lehet, hogy teljesen tönkrement az akkumulátora és cserélni kell vagy más jellegű probléma lépett fel. Ilyenkor hívj egy segélyszolgálatot (Autóklub: 188-as telefonszám) vagy egy szereléshez értő havert.

A leszedést pontosan fordított sorrendben kell végezned,mint ahogyan felcsíptetted a kábeleket.

  1. Csíptesd le a negatív csatlakozót a bebikázott autóról.
  2. Vedd le a negatív csatlakozót a bikázó autó akkujának negatív pólusáról.
  3. Csíptesd le a pozitív csatlakozót a bebikázó autóról.
  4. Vedd le a bikakábel pozitív, piros csatlakozóját a bebikázott autó akkujáról.

Járasd az autót, mielőtt elindulsz vele

Mielőtt a kisegített autóstárs útnak indulna az autójával, járassa a motort 5-10 percig, hogy eléggé feltöltődjön, hogy magától elindítható legyen, ha esetleg újra leállna a motor.

Te ehhez már nem kellesz.

Veregesd meg képzeletben a válladat. Ez férfias munka volt. Kifogástalanul végrehajtottad a műveletet, mert tudtad hogyan kell bebikázni az autót.

Agyon csaphat-e az áram bikázás közben?

Sokan nem mernek belekezdeni a műveletbe, mert félnek, hogy ha nem jó sorrendben rakják fel a csatlakozókat, esetleg áramütést szenvedhetnek.

Ha valamit nem jól csinálsz, valóban van esélye, hogy kaphatsz egy kis áramütést, de ha csak nincs valamilyen egyéb egészségügyi problémád, akkor nem lehet végzetes kimenetele az eseménynek.

Mindenesetre az a legbiztosabb, ha megjegyzed a helyes sorrendet!

Segít, ha nálad van az autó kezelési kézikönyve, ami szokta tartalmazni a bikázás műveleti sorrendjét is.

Esetleg egy kis papírra felrajzolhatod a bikázás sorrendjét, és bent tarthatod a kesztyűtartóban.

Megjegyezheted azt is, hogy az élet, a vér színe a piros, és ez pozitív dolog. A fekete a halál színe, és az negatív dolog. Nem mondom, hogy ez nem gyerekes, de tudni fogod belőle, hogy a piros kábel a pozitív, a fekete pedig a negatív.

Hacsak nem egy kihalt út mellett vagytok, másoktól is kérhettek segítséget, ha nem lennétek biztosak a csatlakoztatásban és sorrendekben.

Hogyan indíthatod be az autódat, ha lemerült az akku, de nincs kéznél bikakábel?

A régebbi, katalizátos nélküli autókat még be lehetett indítani vagy úgy, hogy egy lejtőn gurultál le vele vagy segítettek betolni. Ez akkor segített, ha még nem volt totálisan lemerülve az aksi.

Ilyenkor a művelet így néz ki:

  1. Tartsd lenyomva a kuplungot.
  2. Tedd kettesbe az autót.
  3. Add rá a gyújtást.
  4. Vedd le a lábad a fékről.
  5. Engedd ki a kéziféket.
  6. A kuplungot továbbra is tartsd lenyomva.
  7. Indulhat az autó mozgatása (gurulás a lejtőn lefelé vagy izomerővel betolás).
  8. Amikor elegendően belendült az autó, hirtelen engedd fel a kuplungot.
  9. A motornak be kellene indulnia és haladhatsz tovább.
  10. Ha nem indulna be a motor, akkor próbálkozz újra. Nyomd be ismét a kuplungot, és ha felvette a sebességet az autó, próbáld meg újra hirtelen felengedni a kuplungot, hátha elkapja a motort és beindul.

Sok sikert a művelethez, hiszen most már biztosan ismered, hogyan kell bebikázni az autót.

prompt-engineering-kepzes-kezdoknek

A szerzőről

Sipos Ottó

a Családapa weboldal alapítója. Budapesten éli a családapák mindennapi életét. Kövesd a Facebookon, az Instagramon, és a Twitteren.