20 évvel ezelőtt…

Képzeld magad elé Pétert, a családapát, amint a szülői értekezlet végén gyereke tanítójával beszélget éppen.

„Jó estét apuka! Lilla nagyon szépen dolgozik mostanában, miben segíthetek?” – kérdezi a tanító néni.

„Hogy őszinte legyek, zavarnak Lilla jegyei. Az utóbbi időben néhány hármas is becsúszott” – válaszolja Péter.

A tanító néni nem válaszol, csak elővesz néhány papírt, Lilla mostanában írt dolgozatait, és végigfutja őket.

„A hármasokat nem szoktuk meg a családban” – folytatja Péter. „Nekem soha nem voltak hármasaim. A feleségemnek sem. Ilyen jegyekkel Lilla nem sokra megy majd az életben.”

És Péter folytatja, folytatja.

A tanítónő felnéz, bólogat, aztán újra belenéz Lilla papírjaiba. Néha egy-egy „értem”-et mond, ahogy követi Péter monológját.

„Ugy érti mi a problémám? Hogyan segíthetnénk rajta?” – zárja mondandóját Péter.

Hol itt a probléma?

Anna néni Péter szemébe néz és nyugodt hangon azt válaszolja:

„Nem, nem igazán értem. Lilla boldog, egészséges és kiegyensúlyozott. Bizonyos területeken kifejezetten kiemelkedő a teljesítménye, míg vannak területek, ahol valóban kicsit kevésbé.

Még csak általános iskolába jár. Éppen elég idő van még azon gondolkodniuk, hogy az orvosi, a közgazdasági vagy a műszaki egyetemre járjon majd. Sőt, lehet, hogy egyik sem szerepel majd a jövőjében.

Lilla az ön gyermeke, és én őszintén hiszem, hogy önök a feleségével jó szülei Lillának. Mindemellett sem ön, sem a felesége nem Lilla, hogy számon kérjék rajta, hogy pontosan úgy veszi-e az akadályokat az iskolában, mint tették azt önök annak idején.

Lilla csodálatos szellemi képességekkel rendelkezik, és egyéniségének megfelelően éli az életet. Nem lusta. Tisztességesen dolgozik a néhány hármasa ellenére.”

Engedjük, hogy a gyerek önmaga lehessen

„Lilla és minden kis társa a saját életét éli. Ezzel minden szülőnek tisztában kell lennie.

A szülők segíthetik, támogathatják, alakíthatják a gyerekeiket, de nem tehetik olyanná, amilyenné ők szeretnék. Nem diktálhatják nekik, hogy mivé váljanak, mi legyen belőlük.

A szülő teret kell, adjon a gyerekének, hogy felnőhessen, kiteljesedhessen, megtalálhassa önmagát.”

… 20 évvel később

Évek teltek el.

Lilla felcseperedett. Időközben kiderült, hogy különleges vonzódás alakult ki benne a tudományos világ dolgai iránt.

Péter és felesége megfogadva Anna néni tanácsait, mindig odafigyelt rá, hogy szeretetteljes családi hátteret biztosítva engedje, hogy Lilla maga lehessen, hogy megtalálhassa a saját útját az életben.

A minap Péter összefutott Anna nénivel, aki mosolyogva, őszinte érdeklődéssel kérdezett rá:

Mi lett Lillával?

„Emlékszem a lányára. Ő volt az egyik kedvencem. Remek dolgokat hallottam felőle.”

Péter büszkén mesélte el, hogy Lilla a műszaki egyetemre került, majd a kutatás fejlesztési területen helyezkedett el. Egy nemzetközi kutatócsoporttal több szabadalmon is dolgoznak jelenleg.

„Ó, csodálatos” – mondta Anna néni. „Én ezen egy cseppet sem csodálkozom. Lilla nagyon nyitott és kíváncsi természet volt már annak idején is.”

Péter Anna néni vállára tette a kezét, és megköszönte neki, hogy annak idején annyit segített, rengeteg fontos dolgot megtanított a gyereknevelésben.

Egy igazán fontos tapasztalat a gyermeknevelésben

„Ó, ó” – mosolyodott el Anna néni. „Ha jól emlékszem, egy igazán fontos dolgot osztottam meg önnel az akkori tapasztalatommal:

Hagyni kell őket annak lenni, akik. Segíteni kell őket azzá lenni, akik igazán lenni szeretnének. Az áldás és csoda, hogy soha nem találhatjuk ki, hogy mivé válnak és mitől lesznek majd annak idején boldogok.”

Azzal elköszönt, mert már többen vártak rá, akiknek sokkal több gondjuk volt a gyermekükkel, mint Péternek valaha is Lillával.

Ha tetszett a történet, oszd meg velünk a tapasztalataidat, gondolataidat a témában egy hozzászólás formájában.