A korábbi harmónia megbomlása, a válás, a válás feldolgozása nagyon nehéz helyzet minden család életében.

A gyermek így vagy úgy biztosan sérül a válás során még akkor is, ha egy végletekig megromlott kapcsolat végére tesznek vele pontot a házastársak.

A legtöbb szülő talán a gyermek érzései miatt tart leginkább a válástól, de vajon mit lehet tenni, hogy valamit csökkenjenek a gyermeket ért hatások, amikor a család a válás miatt kényszerűen átalakul?

A relate.com a következő tanácsokat fogalmazta meg a gyermeket érő stressz csökkentésére:

  • A gyermekek jobban el tudják fogadni a helyzetet, ha azt látják, hogy a válást követően a szülők közösen vállalnak felelősségét a megélhetési feltételek megteremtéséért. Ha a szülők közösen mondják el a gyermeknek, hogy mikor, mi fog történni, azzal azt mutatják a gyermek felé, hogy attól még anyu és apu lehetnek a számára akkor is, ha már nem egy családként élnek a jövőben.
  • Még ha a szülők nyíltan és őszintén szeretnének is beszélni a gyermek előtt, figyelembe kell venniük a gyermek életkori sajátosságait. Nem feltétlenül kell tudniuk minden részletet arról, hogy mi történt rosszul a szülők között, sőt a kettejük közti konfliktusba sem őt bevonniuk.
  • Jó, ha a szülők megkísérlik fenntartani az eddig kialakult rutinokat. Ha mindenképpen változtatni kell rajta, akkor érdemes a változásokat minél kisebb lépésekben megtenni és megbeszélni a gyerekekkel.
  • Emlékeztessék a szülők a gyermekeket, hogy továbbra is mindketten a szülei maradnak. Ebben semmi változás nem történt, és kifejezetten hangsúlyozzák számára, hogy a válásnak nem a gyermek az oka, hanem a szülők közötti kapcsolat változása. A gyermekek váláskor nagyon sok esetben magukat hibáztatják, azt gondolják, hogy biztosan ők nem viselkedtek megfelelően és ez vezetett a a család felbomlásához. Nagyon hangsúlyosan kell ennek az ellenkezőről biztosítani a gyerekeket!
  • A gyermek számára el kell mondani, hogy a szétválás azt jelenti, hogy a szülők egymástól távolodnak el, nem a gyermekektől. Mindketten a szülei maradnak. A szétváláskor a gyermek a lehetőségekhez képest nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy a szülei közt választania kelljen.

A gyermek reakciói a válásra nagyban függenek az életkorától, nemétől, személyiségétől.

Hogyan ismerhetők fel a gyermek reakciói?

  • Máshogyan viselkedik az iskolában, mint eddig. Változhat a viselkedése, a tanuláshoz való hozzáállása, eredményessége. Erről a szülők a tanároktól kaphatnak visszajelzéseket.
  • A kisebb gyermekeknek változhat az alvásuk, esetleg bevizelhetnek.
  • Szomorúság, depressziós jelek mutatkozhatnak a gyermeken. A nagyobb gyermekek esetében fordulhat elő,  hogy úgy tűnik, mintha feldolgozták volna az új helyzetet, de belül marcangolják őket a kérdések, kételyek, különböző érzések, ezeket nem akarják megosztani a szüleikkel.
  • A serdülő korú gyermekek aggodalomra okot adó módon lázadhatnak.

A legtöbb normális szülő a válás ellenére szeretné a lehető leginkább megóvni a gyermekét annak hatásaitól, de nem biztos, hogy sikerül ésszerűen döntenie és megfelelően kommunikálnia ebben a helyzetben.

Ha ilyen helyzetbe kerülsz, kérj hozzáértő segítséget. Nem szégyen, sőt, ez a felnőtt viselkedés!

Ezzel tudod a legtöbbet tenni a gyermeked érdekében. Ezzel segíthetsz neki, hogy legkevésbé sérüljön a lelke.

A szerzőről

Sipos Ottó

a Családapa weboldal alapítója. Budapesten éli a családapák mindennapi életét. Kövesd a Facebookon, az Instagramon, és a Twitteren.