Ha csak úgy céltalanul éled az életedet, konkrét elérendő célok nélkül, akkor hónapok nagyon gyorsan szaladnak el anélkül, hogy bármi érdemleges, említésre méltó történne veled.
A hétköznapok gondjai és a megoldások keresése sok idődet fogja felemészteni anélkül, hogy emlékezetes, mindig is vágyott dolgokat valósítanál meg.
Mi lenne, ha a mai napon bakancslistaként összeírnád azt, hogy az életed következő 5 évében miket szeretnél mindenképpen elérni?
Hová szeretnél eljutni, kivel szeretnél találkozni, milyen személyes és üzleti célokat szeretnél elérni?
Készíts belőlük egy kis listát.
Lehet tizes, harmincas, ötvenes lista. Nem ez a lényeg.
Csak rajtad múlik, milyen tartalommal töltöd meg.
A listádat tartsd olyan helyen, ahol mindig szem előtt vannak, hiszen ezek az életed céljai, ezek a vágyaid, ezek szerepeltek az álmaidban.
Később, amikor teljesíted valamelyiket, egyszerűen húzd át a listán. Mindig a szemed előtt lesznek a még hátralévők.
Céltudatos módon törekedhetsz rá, hogy egyiket a másik után elérjed, megvalósítsad.
Ha ezt sikerül, öt év múlva elmondhatod, hogy az életednek ez az időszaka igazán tartalmas, emlékezetes volt. Egy sor olyan dolgot sikerült elérned, amire az eddigi életed során vágytál.
A mai nap a tervezésé. Írd össze a bakancslistádra való tételeket!