Bár nincs két egyforma csecsemő, vannak általánosan használható irányelvek, amik segítenek, hogy el tudd dönteni, eleget alszik-e a babátok. Mennyi a 4 hónapos baba alvásigénye?

Négy hónaposan a babák 10-12 órát alszanak éjszaka, és a 2-3 nappali alvás során összesen további 3-4 órát.

Mennyi egy 4 hónapos baba alvásigénye?

Most pedig nézzünk néhány tippet, mit tehettek, hogy az életkorának, fejlődésének legjobban megfelelő alváshoz jusson.

Mennyi a 4 hónapos csecsemő alvásigénye és hogyan alszik?

Négy hónaposan a baba már egyszerre hosszabb időszakokat képes aludni.

Négy hónapos baba alvási fázisai

Minden ember alvása során ciklusok figyelhetők meg. A babáknál a mély és felszínes alvás fázisai három-négy hónapos kor körül kezdenek hasonlóvá válni a felnőttek alvási ciklusaihoz.

Amikor egy négy hónapos elalszik, először a felszínes alvási fázisba jut. Ezért ilyenkor könnyen felébred, hiszen még nem alszik mélyen.

Segítség a baba altatásához

Baba altatás könyv
Alszik a baba, pihen a mama

Az éjszaka elején aztán viszonylag hamar, 30 percen belül mély alvásba jut. Ahogy idősödik, úgy lesz ez majd 30 percnél is hosszabb. A baba alvási ciklusai nagyjából 45-50 percesek, ha elalszik, ennyi idő múlva már újra könnyebben felébredhet. A legmélyebben az éjszaka első felében alszik.

Szinte mindenki arra vár, mikor alussza végre át a baba az éjszakát. Ettől azért ne azt várd, hogy 8-9 órát alszik és bennetek is nyugton hagy ennyi ideig. Náluk az „átalussza az éjszakát” azt jelenti, hogy nagyjából öt órát alszanak etetés nélkül.

Kb. öt óra elteltével, a mély és felszínes alvás ciklusai már lezajlanak, már nem alszanak olyan mélyen, mint az éjszaka elején.

Ha a babának a segítségetekre volt szüksége az elalváshoz az éjszaka elején, akkor 1-2 alvási ciklus után is kérheti ezt a segítséget, ami azt jelenti, hogy 45-90 percenként jelezheti ezt.

Hajnali 4 és 6 óra környékén a legfelszínesebb az alvása. Sokan gondolják, hogy a baba ekkor kész a nappali ritmusra, pedig nem feltétlenül. Nagyjából harminc perccel a hajnali ébredés után újra kész nagyon mély álomba kerülni.

Mikor jó lefektetni este egy 4 hónapos babát?

Az ideális fektetési idő este hét és nyolc között van. A babáknál négy hónap alatt már kialakul a napi biológiai óra, amihez az altatási szokások is hozzájárulnak.

Teremtsetek nyugodt alvási környezetet, ami segít neki lenyugodni, felkészülni az alvásra. Ebbe beletartozhat a

  • kellemes hőmérsékletű fürdő,
  • a baba masszázs,
  • a mesemondás, altatódal
  • a fény és a zaj minimalizálása

Az esti altatási rutin után, még ébren tegyétek az alvóhelyére, hogy magától tudjon elaludni. Ha még 15 perc múlva sem aludna, a legjobb, ha anyuka finoman, csendesen álomba simogatja.

Mibe öltözzön alváskor a 4 hónapos baba?

Kényelmes, jól szellőző rugdalódzóba, hálózsákba, alkalmazkodva a szoba hőmérsékletéhez.

Ha felébred éjszaka

Ha 4 hónaposan felébred éjszaka, mérlegelni kell, mitől ébredhetett fel.

  • Éhes lehet? – meg kell etetni
  • Nagyon nedves a ruhája? – tisztába kell tenni

Ha ezek nem játszanak, a megfelelő alvási környezetet fenntartva (nem túl hideg, nem túl meleg, fény és zajszegény) meg kell próbálni simogatással megnyugtatni. Ha nem segít, röviden fel lehet, de amint megnyugszik, kerüljön vissza az ágyába.

Leggyakoribb hibák a 4 hónapos baba altatásakor

  • Túl későn kerül ágyba, amikor már túlzottan fáradt. Ekkor nehezebb neki lenyugodnia és álomba merülni.
  • Nincsenek altatási szokásaitok. Az altatási rutin segít a babának megtanulni, mikor van itt az ideje az esti alvásnak és segít neki könnyebben lenyugodni.
  • Az alvás előtti túlzott környezeti hatások (túl sok esemény vagy zaj) gátolják a babát az alvás előtti lenyugvásban.

Tehát láttuk, hogy mennyi egy 4 hónapos baba alvásigénye: 4 hónaposan a babák elérik, hogy napközben kétszer, háromszor alszanak rövidebben. Ha összeadod, ez 3-4 óra körülre jön ki. Az éjszakai alvásuk pedig 10-12 óra hosszúságú.

Ha a babátok már majdnem 5 hónapos, érdemes elolvasnod ezt a cikket is, hogy megtudd, mennyi egy 5 hónapos baba alvásigénye.

Hányszor alszik napközben egy 4 hónapos?

Kétszer, esetlegháromszor alszik rövidebbet napközben egy 4 hónapos baba

Mennyi a nappali alvása egy 4 hónaposnak?

3-4 órát alszik egy négy hónapos baba

Mennyi az éjszakai alvása a babának 4 hónapos korában?

10-12 órát töltenek alvással 4 hónapos koruk környékén a gyerekek.

Mi a 4 hónapos babák altatásának különlegessége?

A mély és felszínes alvás fázisai a baba fejlődése során, négy hónapos kora körül kezdenek hasonlóvá válni a felnőttek alvási ciklusaihoz.

Milyen könyv segíthet a kisbaba altatásához?

Két gyermeket neveltünk fel sikeresen. A baba altatási tapasztalatunkon alapuló könyvünk, az Alszik a baba, pihen a mama című könyv nektek is segíteni fog.

Segítség a baba altatásához

Baba altatás könyv
Alszik a baba, pihen a mama

A szerzőről

Sipos Ottó

a Családapa weboldal alapítója. Budapesten éli a családapák mindennapi életét. Kövesd a Facebookon, az Instagramon, és a Twitteren.